II. Nemzetközi Orgonafesztivál - Szolnok
Projekt címe és azonosítószáma:Kalemiz – Várunk! / II. Nemzetközi Orgonafesztivál Szolnok - TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01724
Projektgazda megnevezése: Somogyi Anita egyéni vállalkozó
Megítélt támogatás összege (forint): 4 996 950 Forint
Projekt teljes költsége (nettó/bruttó forint): 4 996 950 Forint
Projekt fizikai zárásának időpontja: 2023.06.30.
Projekt rövid bemutatása (maximum 25 sorban)
A SzolnOK Helyi Akciócsoport közel 5 millió forint vissza nem térítendő támogatásával valósult meg Szolnokon az II. Szolnoki Orgonafesztivál!
A projekt célja olyan innovatív, Szolnok városában megvalósuló komplex, kulturális program megvalósítása volt, amely segítette a szolnoki lakosok kultúrához való hozzáférését, egyúttal a helyi közösség fejlesztését és a város vonzóbbá tételét mind az itt élők, mind turizmusfejlesztés szempontjából, a múlt, a gyökerek, a helyi történelmi értékek (Belvárosi Nagytemplom, katolikus gyökerek) megismerését, a helyi kötődés erősítését. A projekt témája a zenei kultúra a városban nagy múlttal rendelkező komolyzenére építve.
A projekt keretében az alábbi események valósultak meg:
Korosztály- és réteg-specifikus kultúraközvetítő programok megvalósítása
- 1 db Orgona Akadémia (fiatalok zenei fejlesztése és bemutató koncertje)
Filmszínház, előadó-művészeti, helyi közművelődési programok megvalósítása, szervezése, melyek a kulturális esélyegyenlőséget vagy a közösség kulturális fejlődését szolgálják
- 1 db filmvetítéssel egybekötött „kántorképzés” workshop
Amatőr és hivatásos előadó- és alkotóművészek, képzőművészek, alkotói csoportok, kulturális- és művészeti szervezetek, lakossági, városrészi amatőr művészeti körök közösségfejlesztő programjainak megvalósítása
- 1 db rendezvény II. Nemzetközi Orgonafesztivál Szolnok
A COVID-19 által okozott járványügyi helyzet miatt online formában, a virtuális térben megvalósítható
kulturális programok lebonyolítása
- 1 db online rendezvény: Világkapcsolás
Indikátor összesen: 4 db
Műszaki-szakmai eredmény összesen: 4 db

Megvalósult monitoring mutatók
Mutató megnevezése | Mértékegység | Célérték | Célérték elérésének éve (projekt fizikai befejezése) |
---|---|---|---|
A kormányzati, önkormányzati, ill. társadalmi partnerek vagy nem önkormányzati szervezetek által a HFS keretében tervezett és végrehajtott programok száma (db) | db | 4 | 2023.06.30. |
A kedvezményezett által megvalósított projektbe bevont résztvevők száma (fő) | fő | 106 | 2023.06.30. |
Két darab fotó a megvalósult projektről